Már az idejét sem tudod, hogy mióta vezeted népedet a terméketlen pusztákon keresztül, amiket csak a halál bűzös szaga leng be. Egyre távolabb kerültök az otthonotoktól, amit az utolsó nagy háborúban a hódító barbár hordák üszkös romokká változtattak. A szerencsés túlélők minden használható szerszámot és fegyvert szekerekre raktak, és most veled együtt megtörten, reményvesztetten vándorolnak új otthont és új reményt keresve.

Egy hete az ismeretlen táj megváltozott, a pusztaságot felváltották a dombok, majd a hegyek. A hegygerincre vezető út keserves volt állatnak és embernek egyaránt. Elcsigázva értek fel a hegytetőre, és letekintetek az alattatok elterülő vidékre. Egy város képe bontakozik ki a szemetek előtt. Tisztán kivehetők a város főbb épületei, a kis házak, a várost körülölelő falak, és a falakon kívül lévő, szántóföldek és legelők. De bármennyire is teljes a városka látképe, valami mégis furcsán zavaróan hat rátok, ahogy nézitek. Túl nagy a csönd, nyomasztóan nagy. A városban nincs semmi mozgás, még a kémények sem füstölnek. A falakon nincsenek őrök, a földeken nem dolgoznak a parasztok, és a mezőkön sem legelésznek a barmok.

Sietősen leereszkedtek a hegyről a város irányába. Ahogy haladtok, egyre közelebb kerültök a városhoz. A kapu tárva-nyitva. Nincs elég türelmed várni, amíg mindenki a város elé érkezik, de talán jobb is így. Már túl sok kellemetlen meglepetéssel találkoztatok, amióta vándoroltok. Intésedre lovasaid szétszélednek a városban, és átkutatják a várost, csak a testőrséged marad veled. Fél óra múlva már jönnek is az első jelentések. A falak épek, a kapuk csikorogva ugyan, de nyitódnak-záródnak. Az épületek nagy része szintén ép, de látszanak rajtuk az elhanyagoltság jelei. Egy-két ház ugyan összedőlt, és egy pár már omladozik. A magtárak üresek, leszámítva az egereket. A műhelyekből ugyan hiányoznak a szerszámok, de a berendezések még megvannak. Se élőknek sem holtaknak még mindig semmi nyoma. A várost elhagyták a korábbi lakói. Járványnak, fertőzésnek, háborúnak nincs jele, a földek pedig termékenynek tűnnek, de mégis teljesen lakatlan a város és a vidéke is. Teljesen tanácstalanul álltok a dolog előtt, de most nincs itt az ideje, hogy egy ismeretlen nép sorsával foglalkozzatok. Még nincs. A néped elfáradt az állandó menekülésben és a vég nélküli céltalan bolyongásban. Gyorsan döntesz. Itt maradtok és letelepedtek a városban, addig mindenképp, amíg meg nem erősödtök. Aztán ki tudja, talán még tovább is…Gondolataidnak hangot is adsz. Egybehívod a hadnagyaidat és kiosztod a feladatokat. A falakra őrséget rendelsz, a kapukat pedig becsukatod, amint az utolsó szekerek is begördülnek rajtuk. Az embereid boldog mosollyal az arcukon beköltöznek az eddig elhagyottan álló házakba, a mesterek pedig birtokba veszik a műhelyeket. A kéményekből nem sokára vékony füstcsíkok kígyóznak az ég felé. Az állatokat megitatják, aztán az istállóba vezetik őket. Lassan minden a helyére kerül. Már csak azt kellene megtudni, hogy hol is vagytok. Az egyik tiszted, mintha kitalálta volna gondolataidat, egy megsárgult pergamentekercset nyújt át neked. Amint kiteríted, egyből ráismersz a város és a környék térképére. Jól kivehetőek a környező hegyek, bányák, folyók és a távolabbi városok elhelyezkedése is. A térképen lévő írások nagy része olvashatatlan, de a lap tetején lévőt, ami talán ennek a régi világnak a nevét jelenti, ki tudod betűzni:

 

F E B E L L U M

Regisztrációnál válassz a Fény lényei, a Huminok, vagy a Sötétség démonai közül, hogy kiknek a felkérését fogadod el arra, hogy ismét hatlamas városokat és jól múködő gazdaságot építsenek ki a segítségeddel.

 

Kedves jákékosok!

A játék feljesztése befejeződött.
Élvezetes és nagy csatákat kívánok!